A matériában új körbálázók lesznek, mint például a Comprima V180 XC, illetve a Krone BIG PACK márkájú szögletes bálázók is helyet kapnak a produktumban. Az új eszközökön kívül a program egy aprítógépet és egy trágyaszórót is tartalmaz. A felhasználók játszhatnak singleplayer módban és misszió módban is, ahol különféle küldetéseket kell végrehajtaniuk. Arra is lehetőségünk lesz, hogy a barátokkal közösen gazdálkodjuk a multiplayer mód segítségével. A Landwirtschaft Simulator 2011-ben a háziállatok is fontos szerepet kapnak, az etetés mellett minden nap friss vízzel kell ellátnunk őket, miután megfejtük a teheneket, ki kell hajtanunk őket a mezőre, hogy kedvükre legelészhessenek. Ezen kívül gondoskodnunk kell a takarmányról, hogy biztosítsuk állataink napi táplálóanyag-szükségletét.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Astragon bemutatta a 2010-es kölni gamescom rendezvényen a Landwirtschaft Simulator 2011 című produktum debütáló videóját. A rövidfilmben láthatunk néhány momentumot a játékmenetről, az új eszközökről és a háziállatokról. A kiadó napvilágra hozta a produktum megjelenési dátumát, amely 2010 októberére esik. A produktum tehát ősszel kerül a boltok polcaira a PC-vel és a Mac-el rendelkező felhasználók legnagyobb örömére. A késztermékben lesznek Deutz traktorok és Agrotron L720 mezőgazdasági gépek is.
skyman
15 éve, 4 hónapja és 3 heteEz tetszik😄
Látom kezd kiterjedni az állatgondozás felé is.
Na meg a multiplayer is tetszik:d
nem lessz rossz:d
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 hetehűha😄
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 heteno ez biztos penge lesz😎
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 heteNa végre idt legalább több új mod lesz
és a multiplayer is király ötlet🙂
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 heteSzölő termesztést is meglehetne oldani szüretelő kombájnal meg permetezni ,tárcsázni keljen.😄 ezt is megcsinálhatnák.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 hete😕😕
totyak
15 éve, 4 hónapja és 1 heteMost komolyan van ember, aki ezzel játszik? Ebben mi az élvezet?
kitta
15 éve, 4 hónapja és 5 napjaBiztos, hogy van… Miért ne lenne? Azért mert neked nem bejövős, más lehet, hogy örül neki. Pl. én is imádom a traktorokat… 🙂 ízlések és pofonok… 😄
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 4 hetemár alig várjuk a 2011 verziót
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 hetecsö nekem alaplapi videokártyám van 256 nvidia 2 és fél GB ram 3000-4000mhz szerintettek vinné a Landwirtschafts-simulator 2011
lac
15 éve, 3 hónapja és 2 hetePontosan milyen nVidia kártyád van? Ha minden igaz, minimum egy 6800-as kell a játékhoz. A többi specifikáció rendben van.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 heteigen 6800-as 😄
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteigen aki nagy mezőgazdász mint pl én😎😄😛
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 napjaAgrovector agyon jól néz ki
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 23 órájaImádom ezt a játékot nagyon jó 😄
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 heteHogyan lehet multiplayeren játszani?ja és van kod kéne még pént😄
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 hetepénzt
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteMilyen gépigény kell Landwirtschaft simulator 2011-hez???
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 hetemi a kódja?
mortimer91
15 éve, 2 hónapja és 3 hetesziasztok vki adjon már multis keyt légyszi!
[email protected]
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 hetemiert nem mehetek att az elso ket pajan
😕😎🙂🙁😮😛😉😄
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteValaki kiegészítőket tud hozzá? Előre is köszi
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 heteÉn is szeretném tudni, hogy lehet többen játszani
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 heteha nem érdekel a játék, akkor miért vagy itt?
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 hetetudja valaki a patch kódot?
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 hetetudja valaki a kódot?
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 hetenem tugy valaki a kododt nagyon szeretnem man jacsani de nem tudodm ert nicsen meg a kod
🙁
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteha valaki tugy a kododt legyen man ojan szives es kulgy man el nekem [email protected]
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 hetepatch kód ls2011-hez??? valaki??? küldje el nekem ha tudja valaki erre az email címre😛[email protected] vagy vegyen fel msnre ugyan ez a cím!!! előre is köszi
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteSziasztok!
Valaki nem tud arra megoldást, hogy az ls 2011 linux alatt, hogy kelthető életre???
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 6 napjanekem minta kettő tetszet😄
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 14 órájakodokat tudttok
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 4 heteén is játszok csak nem ezen a gépen 😄
ezen is szeretnék játszani de a kódot nem tom🙁
skyman
15 éve, 1 hónapja és 4 heteÉs mihez szeretnél ugy konkrétan kódot?
Ehhez a játékhoz ugyanis nincs xd
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 4 hetemi a gép igénye ennek a játéknak
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn tuti h meg veszem xd
Am mennyibe kerul majd a boltokban,?😄😎😛😉
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 napjahogy kell multiplayerbe tenni leci
vendeg
15 éve, 3 hete és 5 napjamongyon valaki egy kododt léciii
vendeg
15 éve, 3 hete és 4 napjaez a játék nagyon jó mondhatnám király🙂
bazi jó c
sak a gépem mindg ki lép de akkoris jooooo😄
vendeg
15 éve, 3 hete és 4 napjaaz xp egy nagyon hüje beszólás
😛
vendeg
15 éve, 3 hete és 3 napjafeltettem a játékot és kér valamijen kódot!!és nem tudom!!irjátok ide le lécike!!!😄😎
vendeg
15 éve, 1 hete és 19 órájazsíííír😉😛😄#alahuz# #alahuz_vege##alahuz# #alahuz_vege##alahuz# #alahuz_vege##alahuz# #alahuz_vege##dolt# #dolt_vege##kover# #kover_vege#
ajstyles
15 éve, 1 hete és 16 órájanem rossz🙂
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 heteléci adja meg valaki a multi plajer kodját léci valaki mert csak a tesomal keten akarunk játszani vele léci adja meg valaki de ne rosz kodot adjatok meg nekem léci😄😄😄😄
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 hetecsásztok valaki tudna nekem addni egy jó kódót me nem találok seholsem ha adnátok ak nagyon megkösszöném elöre is kösszi
shade
14 éve, 11 hónapja és 2 heteMicsoda világ, minden második hozzászólásban valamilyen kódot kérnek.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 hetevalaki tudna adni 1 kodót léci írjátok le
skyman
14 éve, 11 hónapja és 2 heteNah és milyen kodot szeretnél?
A biciklizáram kódját, esetleg a Pin kódomat irjam le?:d Melyiket szeretnéd?😄
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 6 napjaValaki tudna segíteni nekem abban hogy hogy kell használni a modokat. Előre is kössz!
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 napjatudja valaki mi a kódja a farmer simulátornak???
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 3 heteSziasztok légyszi irjátok már meg a játék menetét. Előre is köszönöm
marco
14 éve, 10 hónapja és 3 heteskyman nagy rajongója a dolognak, az ő blogjaiban egy tonna infót találsz, meg többszáz hsz-t, ami segíthet:
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/blog/landwirtschafts_simulator_2011
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/blog/landwirtschaftssimulator2009leiras
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/blog/landwirtschaftssimulator2009
Remélhetőleg ez segít.🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 hetevalaki nagyon szépen kérem egy kódot 😉
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 hetehelló! valaki tudja a multiplayert hogy kell használni ne tudom a kódját valaki segítene?
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 5 napjaHelló!
Valaki tud nekem segíteni hogy a multiplayer kódját adja meg nekem valaki!!!
Nagyon fontos lenne!!
előre is köszönöm.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 hetevalaki
hogy kell a modokat belerakni a játékba
skyman
14 éve, 9 hónapja és 2 heteUgyanugy a mods mappába kell másolni mint a többi kiegészítöt, és amikor elinditod a játékot akkor kezd egy uj karriert, és ki tudod majd választani a módot.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 hete😛 belelepsz a my dokuments be ,ott my games,valaszd kia farming szimulator 2011 et es masold bele a mods mappaba!!!de meg az asztalon ki kell bontani ha meg nincs megcsinalva!!! 1 hatsoklikk,2 kibontas.
😎😉
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteHOL LEHET LETŐLTENI A MULTIPLAYERT
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteHogyan lehet cheat-elni?
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteMenj a játék könyvtárán belül a saved game könyvtárba, és nyisd meg a careerSavegame-t egy szövegszerkesztővel. Ebben keresd meg az alábbi sorokat:
valid=”true” money=”XXX”
Ebben az XXX a jelenlegi pénzed, amit tetszőlegesen átírhatsz. Mentés, és a játékállás betöltése után ennyi pénzed lesz a játékban.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaValaki dobjon mar meg egy multiplayer koddal legyszi😎
Erre az e-mailra kuldhetited :[email protected] koszi