Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Level 5 csapata a Level Vision eseményen bejelentette, hogy egyelőre parkolópályára küldik Lajtos professzor kalandjait, és helyette egy hozzá kapcsolódó mellékszálat indítanak útjára, amely a doki lányát állítja a középpontba. A Lady Layton: The Millionaire Ariadone's Conspiracy főszereplője tehát Katrielle "Kat" Layton lesz majd, és az új sztori mellett rengeteg új szereplőt is felvonultat, méghozzá az anyasorozatból megismert sajátos játékmenet társaságában.
Ennek megfelelően az alkotásban ismét a különféle ügyességi és logikai fejtörők kapják a központi szerepet, megjelenését pedig valamikor jövőre várhatjuk Nintendo 3DS-re és mobilkészülékekre – méghozzá nyugaton is.
totyak
9 éve, 5 hónapja és 3 heteEz az adtak is, meg nem is kategória. Adtak egy úgy főhőst, de amúgy kb. minden detto ugyanaz, mint eddig. Mondjuk a rajongóknaez nyilván nem probléma.
hentes
9 éve, 5 hónapja és 3 heteMobilra jó lesz ez… 🙂