Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yves Guillemot, avagy a UbiSoft CEO-ja egy interjú során elmondta, hogy csapata már nem csak a kurrens generációban gondolkodik, a jelenleg fejlesztés alatt álló címek nagy többsége ugyanis már next-gen rendszerekre is készülni fog a jövőben. Yves elmondta, hogy ettől függetlenül is, de a Watch Dogs biztosan megjelenik majd 2013-ban, hiszen két évig egy olyan stratégiát alkalmaznak a fejlesztések során, amelyeknek köszönhetően egyszerre készülnek a jelenlegi és a következő generációra is a kérdéses címek.
Ez Guillemot szerint nem jelent komoly többletköltségeket a cég számára, és bár nem tisztázta, hogy a Wii U az ő értelmezésében már az új generációt képviseli-e, mindenesetre elmondása szerint a konzol biztosan meghatározza majd a piacot a jövő esztendő során.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 heteHelyes. Pörgessék is!