Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az MSI egyre több termékkel próbálja kiszolgálni a játékosok igényeit, nemrég pedig egy újabb hordozható játékgépet jelentettek be, melynek legnagyobb különlegességét inkább a hozzá tartozó dokkoló jelenti. Azért ennyire ne rohanjunk előre, hiszen maga a laptop is igen impozáns adatokkal rendelkezik annak ellenére, hogy a 13 hüvelykes mezőnyben versenyez. Ezúttal nVIDIA vagy AMD terméknek nyoma sincs, hiszen az MSI GS30 Shadow-ban az Intel Core i7-es processzor mellett egy Intel Iris Pro grafikus egység teljesít majd szolgálatot.
A 13,3 hüvelykes kijelző felbontás egyébként akár 2560×1440-es is lehet, memóriából pedig maximum 16GB fér bele. A mindössze 1,3kg súlyú laptop egyébként kevesebb mint két centiméter vastag, képernyőméretéből adódóan pedig könnyen hordozható.
Az igazi különlegességet azonban az MSI GamingDock adja, mely egy külön dokkoló lenne. A különleges dokkoló extra erőt ad a kis gépünknek, hiszen asztali grafikus kártyát helyezhetünk el benne, mely igencsak meg tudja dobni egy ilyen gép teljesítményét. Ezen kívül különféle csatlakozások is helyet kaptak rajta, így segítségével tulajdonképpen egy komolyabb asztali géppé is előléphet a laptopunk.
kpal
11 éve, 4 hónapja és 2 heteugy nez ki mint anno a bakelit lejatsz 😄
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 2 heteatya isten, ha van felesleges dolog az életben… 😄
willthawheel
11 éve, 4 hónapja és 1 heteErről a dokkolóról most hallok először. 😮 És nem tudom mit gondoljak róla így hirtelen…😄 Talán egy picit „fölösleges” érzésem van…Nemtudom
zender
11 éve, 4 hónapja és 1 heteÉrdekes hogy gamer laptopként pozicionálják… Végülis csak a dokkolóval együtt gamer…
rdave
11 éve, 4 hónapja és 1 heteAz ötlet nem rossz, de így picit fura.
ravor
11 éve, 4 hónapja és 1 heteHm, ez egész érdekes