Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tápegységek piacán itthon is jó néhány nagy név verseng egymással, de ha csak néhány nevet kellene említeni, akkor is szinte biztos, hogy a Corsair közöttük lenne, a vállalat pedig nemrég a népszerűséghez kapcsolódó adat miatt kezdett ünneplésbe. Túl vannak ugyanis a 10 millión, ennek apropójából pedig azt is megtudtuk, hogy milyen súlya van ennek az óriási számnak tápegységekben mérve. Az eladott tápok ugyanis 4 Eiffel-toronynak, 113 Szabadság-szobornak (New York) vagy éppen 10 000 ázsiai elefántnak felel meg.
A számok mellett termékkel is ünnepelnek, mégpedig az RM1000i Special Edition-nel, mely a vállalat egyik legkomolyabb tápja. A 80 PLUS Gold minősítés mellé 10 év garanciát kapunk, ami már önmagában garancia a biztos befektetésre.
totyak
9 éve, 1 hónapja és 2 heteAki 10 év garit mer vállalni, annak biztos nincs sunnyognivalója. Ráadásul a Gold minősítés elég erős.
szattila
9 éve, 1 hónapja és 2 heteNe harapj rá a marketingre, alapvetően egy méregdrágán adott táp ami a felét sem éri tehát nem vesztenek sokat pláne hogy keveset fognak eladni belőle, ezzel együtt jó darab csak kevés embernek éri meg, 1000W mire?
warriorautobot
9 éve, 1 hónapja és 2 heteAhogy számoltam nekem kb egy 550-es vagy 600-as táp bőven elég lesz a gépembe.
Kell a halálnak ilyen sok wattos táp.