Közeleg a Final Fantasy XIV: A Realm Reborn végső bétája

2013. augusztus 08.
2.4821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Final Fantasy XIV-nek nehéz, hányattatott sors jutott, melyet a Square Enix az A Realm Reborn-al próbál javítani és az eddigi béta tesztek alapján sikerrel is járnak és erről mindenki megbizonyosodhat az utolsó béta időszak alatt.

A Square Enix hivatalosan is bejelentette a játék utolsó nyílt béta tesztjének időpontját, mely augusztus 17-től 19-ig tart majd PC-n és PlayStation 3-on.

Ezen kívül még megkaptuk a korai hozzáférési dátumot is, mely augusztus 24-én esedékes, azoknak akik előrendelték a játékot.

A Final Fantasy XIV: A Realm Reborn egyébként augusztus 27-én fog megjelenni és 7,69 font illetve 10,99 euró lesz a havidíja, mind PC-n, mind PlayStation 3-on.
Final Fantasy XIV-nek nehéz, hányattatott sors jutott, melyet a Square Enix az A Realm Reborn-al próbál javítani és az eddigi béta tesztek alapján sikerrel is járnak és erről mindenki megbizonyosodhat az utolsó béta időszak alatt.'>
12 hozzászólás

juhaszandor

12 éve, 8 hónapja és 13 napja

11 euro szerintem elég húzós ár röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 4 napja

Shade írta:
Elöbbutóbb úgyis free to play lesz ha csökken hírnév, abból dől a lé igazán, nem a havidíjból.
Inkább dobnák a játékot, asszem nyilatkozták, hogy nem akarnak F2P-t. Egyébként bőven van mögöttük elég felhasználó. Nem lesz egy új WOW, de megéri nekik a havidíjas rendszer.

válasz erre

Shade

12 éve, 9 hónapja és 4 napja

Elöbbutóbb úgyis free to play lesz ha csökken hírnév, abból dől a lé igazán, nem a havidíjból.

válasz erre

Linaru

12 éve, 9 hónapja és 6 napja

Örülök, hogy vannak érdeklődők. Az ffxiv.hu oldalon megtaláltok minket rengeteg infóval. Már tervezzük a közös játékot, várunk mindenkit mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Linaru írta:
Egy kisebb magyar társaság már összegyűlt a Sargatanas szerveren, várunk mindenkit aki csatlakozna hozzánk a nyílt bétától mosolygó smiley
Ha az időm engedi, akkor ott találkozunk. mosolygó smiley Mentem volna a zártál is, hogyha tudom... mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

[Tiltott felhasználó!]

Linaru

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Egy kisebb magyar társaság már összegyűlt a Sargatanas szerveren, várunk mindenkit aki csatlakozna hozzánk a nyílt bétától mosolygó smiley

válasz erre

richie8

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Örülök a PC-s megjelenésnek, csak kár hogy havidíjas. Mondjuk biztos nagy összegek fognak befolyni belőle.

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

De jól néz már ki a FF...meglepett smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

totyak írta:
FF-nek már annyi része, mellékszála van, hogy követhetetlen. A rajongóknak nincs könnyű dolguk, ha minden epizódot meg akarják szerezni.
Én bírom követni, nem nehéz. Egyébként ebben a generációban kettő jelent meg(XIII, XIII-2) és ezen az MMO-n kívül lesz még egy, bár lehettek mellék címek(kis konzolok, mobil), de azok pont hidegen hagynak.

Ez a nyílt béta jó rövid, bár szerintem végig kockulom, még nem volt szívem letörölni a zárt béta óta.

válasz erre

totyak

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

FF-nek már annyi része, mellékszála van, hogy követhetetlen. A rajongóknak nincs könnyű dolguk, ha minden epizódot meg akarják szerezni.

válasz erre
Final Fantasy XIV
3.099 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások