Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lassan egy hete már biztosan tudjuk, hogy március 25-én történelmi pillanatoknak leszünk részesei, ekkor fog megjelenni ugyanis a Nintendo 3DS masina, és ezzel együtt megkezdődik a kézi konzolok reformja is. A Nintendo mégis úgy érzi, hogy az európai premier alkalmával még az egy milliót sem fogják átlépni a 3DS eladási adatai. Az MCV srácai ugyanis biztos forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy a cég nagyjából 900.000 darab konzolt hoz el az európai boltokba a debütáláskor.
Ez azt jelenti, hogy nagyjából ekkora, vagy ennél rosszabb eladásokat várnak a kis masinától. Nyilván, mivel nem a Nintendo brigádja adta tudtunkra ezeket az adatokat, ezért nem árt óvatosan kezelni azokat, annak fényében pedig pláne, hogy a cég korábbi, hivatalos spekulációi szerint a 2011-es év végéig 4.5-5 milliós eladásokat várnak régiónként a gépezettől. Akárhogyan is történjen, két hónap múlva minden kiderül, akkor majd ráérünk az eladási adatokkal foglalatoskodni.
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 2 napja…szeretne…
totyak
14 éve, 12 hónapja és 2 napjaSzerintem kevés is lesz a 900.000db. Mindek gazdag kocka rá fog cuppanni és seperc alatt elfogy.
lac
14 éve, 12 hónapja és 2 napjaNem vagyok gazdag és rühellem a kézi konzolokat is, de ezt még én is bepróbálnám😄