A lap 1984-ben indult útjára, mint az első Japán játékmagazin, amely egyes források szerint nem csak a videojátékok őshazájában, hanem a világon, globálisan is az első volt. A „game over” felirat azonban elkerülhetetlen a Gemaga számára, az áprilisi számmal ugyanis végleg búcsút vesznek a szcénának.

Sajnos a pontos miértekről egyelőre nem tájékoztattak minket a lap munkatársai, ugyanakkor örüljünk annak, hogy legalább még van egy Famitsu mgaazinunk – többek között – amely így a legnagyobb összekötő kapocs maradt a nyugati és a keleti szaksajtó között.