Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy megállíthatatlanul jól fogy a The Creative Assembly műhelyében elkészült Alien: Isolation, legutóbbi üzleti jelentésében ugyanis a Sega megerősítette, hogy már közel 2 millió példány került belőle a boltokba. Hogy egészen pontosak legyünk, 1.76 millió kópiáról van szó, ami korántsem rossz eredmény, pláne azok után, hogy januárban még csak 1 millióról szóltak a hivatalos adatok.
A Sega egyébiránt nem zárt túl sikeres negyedévet, az egy évvel korábbi adatokhoz képest 93 százalékkal csökkentek kiskereskedelmi eladásaik, így nem meglepő, hogy a csapat kihátrál a konzolos piacról, és a jövőben mindennél nagyobb figyelmet fordít a mobiljátékokra.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 1 heteMi ez a mobil mánia !
supermanvsbatman
10 éve, 11 hónapja és 1 hetetuti hogy lesz majd folytatás majd
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteEnnyi platformon azért a majdnem 2 millió elég karcsú. Egyébként tényleg jó a játék.
vagnerdani
10 éve, 11 hónapja és 6 napjatöbbet érdemelne, nagyon komoly kis játék…
rdave
10 éve, 11 hónapja és 6 napjaMintha olyan rohadtul megerőltetnék magukat, hogy sikeresek legyenek… 😄 Reklámok hiánya, évekig visszatartott nyugati verziók… Milyen meglepő, hogy sz.rul teljesítenek.
Ez a mobilos átállás egy ekkora múltú cégnél vicc kategória, bár nekem mindegy, csak azt remélem, hogy a Yakuza-t eladják a Sony-nak fejlesztő brigádostul. 😄