A Mako PX720 maximum 20 darab meghajtót, illetve 732 darab kazettát képes magába fogadni, vagyis segítségével akár 146,4 TB (terabyte) adat is eltárolható.
Michael Hardy, a Quantum egyik alelnöke a bejelentés kapcsán elmondta, hogy az új adattároló rendszer egyik legfontosabb tulajdonsága a modularitás, vagyis a vásárlók lényegében bármikor új részegységekkel bővíthetik a már meglévő alaprendszereket. Hardy elmondása szerint a Mako PX720-hoz négy darab szalagos meghajtót, saját tápegységet, valamint hűtési megoldást tartalmazó speciális kiegészítő csomagok vásárolhatók, vagyis a rendszer skálázhatósága nem hagy kívánnivalót maga után. Amennyiben valaki egy félig felszerelt Makot vásárol, értelemszerűen fele akkora összeget kell csak kifizetnie, mintha egy teljes rendszert vásárolna, a későbbiekben pedig az adott igényeknek megfelelően bővítheti az alaprendszert – nyilatkozta Hardy.
A mostanság egyébként komoly nehézségekkel küzdő vállalat természetesen azokra is gondolt, akik számára esetlegesen kevésnek bizonyulna a Mako PX720 adattároló kapacitása. Ezen vásárlóknak lehetőségük nyílik akár öt Mako rendszer egymással történő összekapcsolására is, vagyis ily módon 100 meghajtóval, 3660 kazettával, valamint 732 TB összkapacitással rendelkező adattároló megoldások hozhatók létre.
A 8 darab meghajtót, valamint 718 kazetta slotot tartalmazó alapfelszereltségű Mako PX720 kereskedelmi ára 223 ezer dollár (50 millió forint), mely ár mintegy húszezer dollárral alacsonyabb a konkurens adattároló rendszerekénél.
Kapcsolódó linkek:
Quantum Technologies
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát nem olcsó, de semmi sem az az elején.
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 hete732 TB :0 Nekem annyi elég lenne a gépembe. 😄
dorcika
14 éve, 3 hete és 3 napjaPffff… Jó is lenne 🙁
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 heteEzzel szerintem nincs is baj!Csak türelmesnek kell lenni!
doublew
13 éve, 2 hónapja és 3 heteOhh, hát te nem akarsz sokat🙂😄😄
sandorxxx
12 éve, 5 hónapja és 3 hetePfffffffffffff XD
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 hete150TB?! Huhh azzal el lehetne lenni egy darabig. 😮
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAzét az még most se rossz teljesítmény!
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNode az a kazettása kivitel? 😮
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNekem az simán egész életemre elég lenne szerintem.
ravor
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaInnen indultak a hatalmas felhő szolgáltatások adattárolóegységei 😄 Szép és jó dolog volt ez akkoriban nagyon 🙂 Még most is irdatlan mennyiség a 700 TB, bár már koránt sem annyira, mint régen 😄
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 1 órájaNekem kettőre is xD
couretto
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaxD nekem annyi pont elég lenne, egy ideig xD
teglasdavid
11 éve, 9 hónapja és 1 heteAz kicsit sok pont ! 😄
bottini
10 éve, 10 hónapja és 2 heteEgy ilyennel megdobhatnának
becsehely
10 éve, 10 hónapja és 1 heteVicces ez a kazettás elnevezés, mert most meg tényleg kazetta adattárolón dolgoznak, ami állítólag több adatot tud tárolni, kevesebb energia igénnyel, mint egy hdd. Viszont sebességről nem volt szó.
sutiszorny19
10 éve, 10 hónapja és 6 napjaTe jó ég akkoriba 150 tb ?
kockaaa
10 éve, 10 hónapja és 3 napjamai napig hatalmas méret.. de ez a szallagos megoldás…kösz nem : DDDD
colecollins
9 éve, 11 hónapja és 2 heteMa is szép nagy szám az az 150 TB!