Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha sokan azt sem hitték korábban, hogy a Double Fine Productions munkatársainak sikerül összegyűjteniük 3,3 millió dollárt a Psychonauts 2-re, azonban legalább félmillióval túl is szárnyalták a kitűzött célt. Tegnap este ugyanis lepörgött a játékhoz indított közösségi kampány, így kiderült, hogy összesen több mint 24 ezer rajongó adott kisebb-nagyobb összeget a projekt számára, amiből több mint 3,8 millió dollár gyűlt össze a fejlesztők számláján.
Ebből az összegből nem csak maga a Psychonauts 2 készülhet majd el, hanem néhány apró kis extra is összejöhet a betervezett lehetőségek mellé, és bár a teljes büdzsé ennél sokkal nagyobb lesz, a sikeres kampány után már semmi sem állhat a játék elkészülésének útjába.
kpal
10 éve, 6 napja és 4 órájaVan benne potenciál ,sokan elvárjuk.
golem
10 éve, 6 napja és 4 órájaEnnyi pénzből azért elég komoly játékot kell villantaniuk. Kíváncsi leszek…
totyak
10 éve, 5 napja és 20 órájaÖrülök, hogy összejött, nem is kételkedtem benne. Ez a játék még abból a korból származik, amit nem fertőztek meg a fejlesztők dlc-kel, day1 foltokkal, mikrotranzakcióval, csupa bug kiadásokkal. Sokat várok az új résztől.