Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az X019 konferencia részeként a Microsoft elárulta a publikumnak, hogy a méltán népszerű túlélőjáték, amely PC-n már jó ideje futja köreit, a Rust végre ellátogat konzolokra is, így nemcsak Xbox One-on, de PlayStation 4-en is átélhető lesz az élmény. Sajnálatos módon hajszálpontos megjelenési dátumot nem villantottak egyelőre a redmondiak, mindössze annyit tudunk, hogy majd valamikor a következő esztendőben, azaz 2020-ban várhatjuk a premiert, de hogy az elején, a közepén vagy a végén, az egyelőre talány.
Öröm az ürömben viszont, hogy jött egy pofás kis beharangozó trailer, amivel mindannyian tudunk picit hangolódni az új platformokra történő költözésre, legalábbis be kell érnünk ennyivel egyelőre bővebb információmorzsák híján.
golem
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaJó hír.
direktor
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaAzért még ez a megjelenés arrébb van.