Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A rendhagyó játékáttelepítéseiről hírhedt Gaikai streaming vállalatnak feltett szándéka, hogy olyan AAA címeket tereljen át napjaink legnépszerűbb közösségi portáljára, mint például a The Witcher 2, mégpedig egy sajátos appal. Ám Isten a tanúm rá, nem óhajtom áltatni (vagy épp felbőszíteni) a gamer közösséget - a cég ezzel "csupán" arra szeretne módot adni, hogy akár demókat is kipróbálhassunk a szóban forgó site-on, nemes elhatározásáról pedig egy hivatalos bejelentés útján értesített bennünket. De hogy minderre miért van szükség? Engedjétek meg, hogy ezt maga a Gaikai vezérigazgatója, alias David Perry válaszolja meg:
Az emberek nem szeretnék elhagyni a Facebookot azért, hogy játsszanak – a Zynga fenomenális sikere is ennek a bizonyítéka.
A Facebook ereje nem csupán az egymással kapcsolatban lévő közönség óriási méretében rejlik, de a hálozat közösségi kötelékeinek és interakcióinak milyenségében is. A Facebook közösségi diagramjai hajtják a mantránkat. „Próbáld ki ingyen”, „Oszd meg, ha tetszik”, „Vedd meg, ha bejön”.
A Gaikai Facebook alkalmazásának bétájával már Észak-Amerikában és persze Európában is próbát tehetünk – Windows, OS X és Linux rendszerekkel, no meg természetesen a közkeletű böngészőkkel egyaránt.
Az alkalmazás révén idővel az alábbi játékokat próbálhatjuk ki:
Saints Row – The Third (USA)
Dead Rising 2 – Off the Record (USA)
Magicka (USA és Európa)
Sniper – Ghost Warrior (USA és Európa)
The Witcher 2 – Assassins of Kings (USA és Európa)
Orcs Must Die! (USA és Európa)
Farming Simulator 2011 (USA és Európa
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hetepasszol hozzá a reklám🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hetepasszol hozzá a reklám🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteEgyszer is felfogtuk.😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteBiztos hatalmas minőséget fognak képviselni…😖😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteA Farming Simulator még csak-csak…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteDe mi köze ennek a fészbukhoz? Minek oda??????
braddock
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAzt én megnézem hogy mennyire lesz konzol minőségű!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyszerű, alig várom.😖
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAzt nem mondták, milyen konzol… Talán a régi sárga kazis piacos cucc.😄😮
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteWitcher2 böngészöben… Hiszem ha látom…🙂