Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A HP igen ismert vállalatnak számít és rengeteg területen találkozhatunk a megoldásaikkal, azt azonban nem sokan tudják róluk, hogy igen komoly biztonsági szakemberek dolgoznak náluk, akik bizony nem csak a saját szolgáltatásaikat ellenőrzik, hanem másokét is. Így fordulhatott elő, hogy három biztonsági szakember komoly hibát fedezett fel az Internet Explorer-ben, melynek köszönhetően komoly summát kényszerült fizetni a Microsoft. Persze a Microsoft BlueHat Defense és Mitigation Bypass programból befolyó mintegy 125 ezer dollárt nem tartotta meg a hármas, ugyanis a HP közleményéből kiderült, hogy jótékony célra fordították a pénzt.
Azt pontosan nem tudni, hogy mikor derítettek fényt a böngésző sebezhetőségéré, de az biztos, hogy azóta már 120 nap eltelt, hiszen ennyi időt ír elő a vállalat sérülékenység közzétételi politikája. A befolyt összeget egyébként olyan oktatási intézmények kapták, melyek főként mérnöki és tudományos területen oktatnak.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 2 heteEzért jo más böngésző 😄
totyak
10 éve, 11 hónapja és 2 heteLehet jobban járna a Microsoft, ha rendes szakembereket alkalmazna, akár komolyabb bérezéssel, akik még a program készítésekor befoltoznak minden kiskaput. Akkor nem kellene ide-oda pénzt fizetniük.