Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A technológiai szektorban óriási háttérharcok folynak a cégek között, melyekbe sokszor a felhasználók egyáltalán nem látnak bele, ennek a harcnak pedig nagyon fontos eszközei a szabadalmak. Többször olvashattatok már nálunk szabadalmi háborúról, pereskedésekről, nemrég pedig egy újabb érdekes vita kezdett el kibontakozni, melyben több komoly vállalat is érintett. A lavinát az AMD indította, szemben vele pedig a MediaTek, LG, Vizio és a Sigma áll.
Az amerikai hivatalnál tett panasz szerint a három ATI szabadalmat sértenek a vállalatok, melynek joga a felvásárláskor az AMD-re szállt. Egészen pontosan a néhány LG telefonban található MediaTek Helio P10-es és a Vizio televíziókban található Sigma SX7-es rendszerchipekről van szó.
Az AMD célja állítólag a hosszú pereskedés elkerülése, inkább pénzben és licencelésben egyeznének meg.
santonio
8 éve, 11 hónapja és 1 heteNa ez érdekes. Érdekelne, mi a per alapja, milyen cuccok vannak a tévék procijaiban amit egy ATI védetett le? 😮
szattila
8 éve, 11 hónapja és 1 hetePéldául média lejátszásához szükséges hardver elemek.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 1 heteLehet, nem értenék belőle semmit, de azért érdekelne milyen szabadalmat sértenek (elvileg). Én mondjuk mindig is úgy gondoltam, hogy az egy területen dolgozó konkurens vállalatok óhatatlanul is ugyanarra az útra tévednek, mert egy problémát valószínűleg kevés megoldással lehet orvosolni és több cég is kitalálja ugyanazt. Manapság már ezek a szabadalmi perek elég szürke zónába mennek át.
szattila
8 éve, 11 hónapja és 1 heteEzek az áramkörök rendkívül bonyolultak és specifikusak nem lehet csak úgy véletlenül ugyanazt a kapcsolást létrehozni de ha így is lenne a gyártónak kőtellessége megnézni hogy nincs e hasonló szabadalom a piacon.
tuttu13
8 éve, 11 hónapja és 1 heteA samsung pölö fizet az AMD-nek ilyen meg olyan szabadalmakért, de nekik van is miből! 😄