Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hideo Kojima kapcsán nem titok, hogy él-hal a filmekért, és igazából a játékai is sok esetben inkább szuperálnak filmként, mint valódi, tradicionális videojátékokként, köszönhetően az elképesztően hosszú átvezető moziknak. Éppen ezért merült fel sokakban az évek során, hogy vajon Kojima-san miért nem rendez egész estés filmet, ellenben úgy fest, hamarosan sor kerülhet erre is. A direktor ugyanis a BBC-nek mondta el, hogy a jövőben a Kojima Productions stúdió filmkészítéssel is foglalkozni fog, ergo benne van a pakliban, hogy rendezni fog a későbbiekben, habár ez nem lett még konkretizálva.
Kojima szerint ugyanis az elkövetkezendő pár évben a játékok, a tévésorozatok és a filmek egy közös streaming platformra vándorolnak, és teljesen más formátuma lesz a videojátékoknak, mint most. Tett már erre korábban is megjegyzéseket, azonban úgy tűnik, nem engedte el ezt a gondolatot időközben.
bekecs
6 éve, 2 hónapja és 2 heteEbben nem sok meglepő van. Számítani lehetett erre.
fighterlaci
6 éve, 2 hónapja és 2 heteMindenbe belevág az arc. 🙂
patrik94
6 éve, 2 hónapja és 2 heteJól tolja!
mordorer
6 éve, 2 hónapja és 1 heteJapánok jók horrorban, úgyhogy remélem azt fog csinálni, ha csinál. 🙂
warriorautobot
6 éve, 2 hónapja és 1 heteSimán megállná a helyet egész estés filmet készítve!