Kódtöréssel kikényszerített nyilvánosság

2006. július 15.
1.7891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Amerikai egyetemi kutatók feltörték és közzétették az európai globális helyzetmeghatározó rendszer első kísérleti műholdjának kódrendszerét, mivel ezt szükségesnek találták a rendszerhez kapcsolódó készülékek fejlesztéséhez.

A Galileo rendszer nyilvános lesz, de az idén januárban fellőtt első műhold, a Giove-A tesztrendszer kódjait az esetleges későbbi változtatásokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra. Mark Psiaki (Cornell University, New York) és munkatársai bonyolult digitális jelfeldolgozó berendezésekkel vették a Galileo kódolt adását, s addig próbálkoztak, míg sikerült lehántani róla a hibajavító rendszer úgynevezett pszeudorandom zaját.

A tervek szerint a Galileo rendszer 30 műholdja 2010-től kezdve kínál alternatívát az USA Global Positioning System (GPS) hálózatával szemben. A tervezők azt ígérték, hogy a Galileo rendszer nyilvános lesz, és Psiaki és munkatársai úgy gondolták, hogy az ígéret a kísérleti rendszerre is vonatkozik, hiszen ha valaki 2010-re el akarja készíteni a kapcsolódó készülékek prototípusait, csak a kódok birtokában tudja kipróbálni azokat. A Cornell egyetem mérnökei az interneten tették közzé a kódokat, s az új piacra betörni készülő készülékgyártók köszönettel halmozták el őket.

Az Európai Űrügynökség (ESA) szóvivője szerint a Giove-A jeleivel nem lehet túl sokat kezdeni, egyáltalán nem biztos, hogy a kész rendszerben is ugyanezt a jelformátumot használják majd. A Cornell Egyetem kutatói "jó egyetemistához méltó munkát végeztek, de pár dolgot összezavartak" - idézte az illetőt a The New Scientist című angol tudományos folyóirat online kiadása.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja