A cég a lapos kivitelű televíziókkal kapcsolatban közölte, hogy ezek a termékek mostantól nem lesznek kaphatók Japánban, valamint ?egyéb fogyasztói-elektronikai termékek?. A kijelentés részletezéséből kiderül, hogy az LCD televíziók, DVD-lejátszók és zenelejátszók sem lesznek kaphatók, valamint több hasonló kategóriába tartozó termékcsoport. A meglepő lépés mögött egyértelműen anyagi okok szerepelnek, a vállalat a ?gyenge nyereségességgel? indokolja a kivonulást.
Az alacsony profithányadhoz ráadásul hozzájön az a tény, hogy a Samsung tavalyi forgalmának mindössze kevesebb mint 1 százaléka származott erről a területről, így vélhetően egyszerűen nem éri meg biztosítani a jelenlétet, bemutatótermeket és reklámkampányokat fizetni a túltelített piacú Japánban. A vállalat azonban nem fog teljesen eltűnni az országból, a cég üzleti partnerei számára továbbra is kínál számítógép-monitorokat és memóriachipeket, de közvetlen, a vállalattól történő értékesítéssel. Mindenesetre nehéz lesz elképzelni, hogy az elmúlt évtizedekben magát igazi nemzetközi szórakoztatóelektronikai konglomerátummá kinövő dél-koreai vállalat termékeit egyszerűen nem lehet kapni a szigetországban.