Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Befutott a Ubisoft legfrissebb üzleti jelentése is, amiből megtudtuk, hogy a cég azon kevesek közé tartozik, akik még ezekben a nehéz időkben is képesek voltak komolyabb profitot termelni, a franciák ugyanis több mint 18 százalékos bevételtöbblettel számoltak. Ezt elsődlegesen annak köszönhette a cég, hogy legtöbb játékuk kitűnő eredményeket ért el az elmúlt üzleti esztendőben, így például csak az Assassin's Creed III-ból 12,5 millió példány került a boltok polcaira, míg a Far Cry 3-ból hatmilliót szállítottak le a kereskedőkhöz.
A Ubisoft nem közölt konkrét adatokat, de elmondásuk szerint a sikerhez alaposan hozzásegítette őket a The Settlers Online is, sőt, még mindig nagyon megy a Just Dance-sorozat is, amelynek negyedik részéből 8,5 millió kópia került a boltokba. Vajon, hogy csinálja ezt a Ubisoft?
csirkee
12 éve, 8 hónapja és 6 napjaEgyszerűen csinálja, jó játékokat készítenek és marketingre is képesek költeni. Mert sok cég a marketinget kihagyja így kevesebb profitra tesznek majd szert