Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NVIDIA a GTX 900-as szériával egy iszonyú erős palettát tett le az asztalra, majd az GTX 1000-es kártyákkal tovább tudták emelni a tétet, amire egyelőre az AMD-nek nincs válasza. A rivális újdonságai csak nyár környékén debütálhatnak, addig pedig a partnerek főként az NVIDIA modelljeivel játszadoznak. A Zotac mérnökei például unalmukban vélhetően új kihívást kerestek és olyan kártyákat szerettek volna alkotni, melyek egészen apró gépekben is elférnek, de azért az újabb játékokat is simán elfuttatják. A végeredmény pedig az alacsony-profilos Zotac GTX 1050 és GTX 1050 Ti lett, melyek mindössze 14,4 centiméter hosszúak.
Az NVIDIA GTX 1050-es GPU gondoskodik az erőről, míg a megfelelő hőmérsékletet a két darab 40mm-es ventilátornak kell biztosítani. Az alapmodell 2, a Ti változat pedig 4GB GDRR5 memóriát kapott, a kimenetek terén DVI, Displayport 1.4 és HDMI 2.0b áll majd a tulajdonosok rendelkezésére.
kpal
8 éve, 10 hónapja és 3 hete4GB-os lesz a nyerő sosk azt veszik majd .
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteA low profile, ha jól sejtem nem egyenló azzal, hogy csak egy slotot foglal a lapon. Azt még kihozhatták volna belőle.
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 3 heteAki nem akar egy batár nagy gépet, de kell a teljesítmény annak jó lesz ez. 🙂