Most kiderült, hogy miért nincs benne a felsorolásban a DLC, az indok pedig egészen érdekes: az eredetileg egy külsős csapat által fejlesztett, első Mass Effecthez készített DLC-t a Demiurge hozta tető alá, azonban az expanzió forráskódja időközben elveszett. Már a PS3-as verzióban sem volt jelen, de most a BioWare mindent megtett, hogy beszerezzék valahonnan, de sehol nem lelték meg a forráskódot.
Egy tréningpályát hozott be anno a Pinnacle Station, ami tele volt holografikus gyakorló szcenáriókkal, ellenben teljesen irreleváns volt a sztori szempontjából, nem adott semmit az összképhez, úgyhogy sokat azért nem veszítünk vele.