Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb érdekes Kickstarter projekt indult útnak néhány órával ezelőtt, az Ouya konzol után ugyanis felkerült a rendszerre iControlPad 2 névvel a világ első nyílt forráskódú kontrollere, amely bármilyen készülékhez csatlakoztatható lesz, amelyik képes kezelni egy USB csatlakozót, így minden vicc nélkül akár még egy mosógéphez is hozzáköthető. Az 55 gombos kontroller nem a hagyományos konzolos kontrollerek családját fogja erősíteni, sokkal inkább a billentyűzet, valamint a hagyományos vezérlők egy jótékony ötvözetét.
Ennek köszönhetően hagyományos billentyűk éppen úgy helyet kaptak rajta, mint például az analóg karok, így univerzális és egyben forradalmi is lenne egyben az iControlPad 2 megjelenése.
A Product 3 LLC csapata által elindított projekt keretein belül 2009 és 2011 között már elkészült a kontroller egy prototípusa, de ahhoz, hogy megindulhasson a gyártás és az üzletekbe kerülhessen a vezérlő, legalább 150 ezer dollárra lenne szükségük a készítőknek, amelyből ezekben a percekben már közel 50 ezer össze össze is jött, és még 26 nap van hátra a Kickstarteres projektből, tehát komoly esély van a sikerre.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 napjaOlyan mint az ouya csak egy rajz van róla… Hát kíváncsi leszek…
rdave
13 éve, 4 hónapja és 4 napjaMeg egy működőkepés „előd”. Az iControlPad már elkészült, csak azon nincs billentyűzet. Meg mutogatták már a 2-öt is, de abban nem vagyok biztos, hogy működik is, valószínűleg csak dísz. 🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 napjaNem tűnik valami nagyötletnek. Kickstarteren mindent el lehet adni?🙂