A produktumban az lesz a feladatunk, hogy szembeszálljunk a gonosz sötét spórával és hű csatlósaival, illetve megmentsük a galaxist. A Lénylaborban megalkothatjuk saját teremtményünket, amelyet kedvünk szerint személyre szabhatunk, majd a játék során folyamatosan fejleszthetjük, idővel egyre jobb felszerelésre, fegyverekre tehetünk szert. Az alkotásban összesen három kaszt lesz, pontosabban a Ravager, a Sentinel és a Tempest. A programban arra is lehetőségünk lesz, hogy csevegjünk barátainkkal, valamint a többi felhasználóval, emellett üzenetet küldhetünk másoknak, a barátlista segítségével pedig láthatjuk, hogy éppen ki játszik az ismerőseink közül és ki offline. A szoftverben izgalmas online csaták részesei lehetünk, továbbá harcolhatunk egyedül, vagy kooperatív módban.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts hivatalosan is bejelentette, hogy kezdetét vette a Darkspore című program zárt béta tesztelése. Aki szeretne részt venni a közelgő nyílt béta teszten, az látogasson el a szoftver hivatalos weboldalára és ott jelentkezhet a produktum kipróbálására: Darkspore béta teszt A készítők közzétettek egy Beta trailer nevű új, kedvcsináló rövidfilmet a késztermékről, amelyben a felhasználók a játékmenetbe nyerhetnek egy kis betekintést. A matéria Európában április 1-jén fog megjelenni PC-re, a tengerentúlon pedig március 29-én kerül a boltok polcaira.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteIlyen Spore játékba én csak azért kezdtem bele, hogy lényeket kreáljak. Azt hiszem az is volt a játék célja, mert lénylabor volt a címe.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 1 heteAz a Spore demója, a lénylabor. 🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNa, akkor az. De vicces kis szörnyecskéket sikerült benne összehozni 😄