Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft továbbra is rengeteg számítógépre szolgáltat operációs rendszert, ám a több évtizedes történelmük során nem minden rendszer hozott hatalmas sikert és felhasználói elfogadottságot. A nagyjából 10 éves Windows Vista például az egyik legnagyobb bukásnak számít, mégis csak idén ér véget a hivatalos támogatása. Egy éve már jeleztük felétek, hogy ideje frissíteni, a redmondi óriás pedig nemrég ismét figyelmeztetett.
Hivatalosan április 11-én megszűnik a rendszer támogatása, ezzel együtt pedig a hardveres és szoftveres partnereknek is azt javasolják, hogy az újabb fejlesztésekre koncentráljanak. Persze a rendszer továbbra is használható lesz, de egyre több kockázatot jelent majd, a cél pedig az lenne, hogy mindenki Windows 10-et használjon.
petrovicsz
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaGondolom nagyon kevesen használták már csak amúgy szóval nem akkora para.
rdave
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaNekem nem fog hiányozni. Apróbetűs rész volt az XP és 7 között.
willthawheel
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaCsak a 7 ne szűnjön meg egyhamar, mert azért sírni fogok…
rdave
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaAz elsődlegesen támogatott rendszerek közül már 15-ben kiesett, 20-ban fogják teljesen lehagyni.
imperator
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaMost sajnálom azt a hat embert, akinek váltania kell. 🙁
totyak
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaSzerintem semmi kockázatot nem fog jelenteni, hogy nem kap frissítéseket, nyugodtan lehet használni. Én a Win7-et is úgy használom, hogy ki vannak kapcsolva a frissítések, mert idegesítőek voltak és semmi gondom nincs. Persze cégek, vagy olyan felhasználók, akik kényes adatokkal dolgoznak, azoknak nyilván ajánlott frissebbre váltani.
rdave
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaAki eddig kitartott mellette az ezután is ki fog. 😄
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaEzzel a rendszerrel egyszer találkoztam, egy laptopot kellett újratelepítenem és mikor bekapcsoltam láttam hogy Vista van rajta gondoltam meglesem hogy milyen és erre lefagyott a laptop majd kékhalál… ok.
Ennyi a tapasztalatom a Vista rendszerrel. Szerintem nem fogom nagyon megsiratni. 😄
kpal
8 éve, 10 hónapja és 1 napjaVista az olyan mint egy túlvilági űrlény 😄