Míg az előbb érdekes tényeket tudhattunk meg a The Agency-ről, addig most nem kevesebb, mint két új játékot jelentett be a kiadó. Közös bennük, hogy kiegészítők lesznek, azonban két különböző játékhoz. Az Everquest II mellett az őskövületnek számító első Everquest is kap egy újabb toldalékot, amellyel lassan simsi magasságba emelkedik, hiszen ez már a 15. csomag az alapjátékhoz.
Az Everquest még az MMO-k őskorában, 1999-ben debütált. Hosszú időn keresztül a legtöbb előfizetővel rendelkező MMORPG-nek számított, bár akkoriban sokkal egyszerűbb volt kivívni, és megtartani ezt titulust, hiszen jóval kisebb volt a konkurencia. A játék még manapság is kellő számú rajongóval rendelkezik ahhoz, hogy megérje egy újabb expanziót elkészíteni hozzá.
Ez a keresztségben a Seeds of Destruction nevet kapta, és október 21-én kezdhetjük keresni a boltokban. Mivel közeledik az Everquest 10 éves évfordulója, ezért a Seeds of Destructionnek kicsit ünnepi hangulata lesz, azaz a játékosok számos ikonikus eseményt újraélhetnek, és újrajátszhatnak a sorozat történelméből. Emellett - újításként - lehetőségünk lesz zsoldosok felbérelésére, akikkel egyszerűbbé válik egy-egy boss lenyomása.
Az Everquest II még csak az 5. kiegészítőjét tapossa majd november 18-án, de a játék története csupán 2004-ig nyúlik vissza, tehát ez is megsüvegelendő teljesítmény. Az új modult The Shadow Odyssey néven kell keresnünk. Több, mint 20 új területet, és 60 új achievement pontot kínál. Felfedezhetünk olyan nosztalgikus terepeket, mint Najena, Mistmoore vagy a The Sebilisian Empire.
A varázslat ezzel még nem ért véget, hiszen azt is kihirdették, hogy akik részt vettek a Fan Faire-n, azok ingyen tölthetik le mindkét kiegészítőt. Tehát aki Las Vegas felé jár, annak érdemes lehet bekukkantania.