A másik biztonsági rés a Windows Súgó alkalmazásán található, így a lehetséges támadó által szerkesztett vírusprogram az összes azon futó szoftver súgóján keresztül fertőzhet. Alfred Huger, a Symantec szakértője elmondta: amiatt, hogy a hibákat a kihasználásukra alkalmas mintakóddal együtt tette közzé a kínai cég, szerinte igen rövid időn belül várható olyan vírusprogramok felbukkanása, amelyek azt felhasználva a két új Windows biztonsági rést célozzák meg.

A Microsoft egyelőre nem bocsátott ki javítófoltot a szóban forgó hibákhoz, és nem is nyilatkozott velük kapcsolatban. Huger szerint a közzététel nagyon rosszkor jött, mivel az ünnepek alatt a szoftverbiztonsági cégek alkalmazottai is nagyrészt szabadságon vannak, így valószínűleg az átlagosnál lassabban reagálnak majd az új veszélyre.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation