Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A minap lezajlott Akihabara Denkigai Festival keretein belül Sohei Shinkawa, a Nippon Ichi vezére két vadonatúj címről rántotta le a leplet, amelyek várhatóan 2012-ben kívánják erősíteni a cég kínálatát. Sajnos egyelőre egyik alkotáshoz sem rendeltek végleges címet az illetékesek, így a bejelentés tulajdonképpen nem magára a két címre, sokkal inkább azok létezésére koncentrált. Így ezekben a percekben még a hivatalos címeiket sem tudjuk a rejtélyes projekteknek!
Amire mégis mérget vehetünk, hogy a két alkotás közül az egyik egy vadonatúj kalandos cím lesz, míg a másik egy vérbeli dungeon központú szerepjáték. Előbbi 2012 nyarán, utóbbi pedig valamikor a következő esztendőben kerülhet a boltok polcaira és bármennyire is szeretnénk, még tippelni sem mernénk azzal kapcsolatban, hogy miket is takarhatnak a projektek. Talán egy újabb Disgaea játék igencsak esélyes lenne, de arra speciel egyik tulajdonság sem illik a fenti két megnevezés közül.
vendeg
14 éve, 3 hete és 1 napjaEgy jó dungeon tetszene. Az Amnesia óta nem játszottam jó játékkal a stílusból.