Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel kapcsán mostanság már nagyon érik néhány új asztali gépekbe szánt processzor érkezése, melyre nem is kell sokat várnunk, hiszen a nyár folyamán néhány Broadwell megoldás érkezik, míg később a Skylake család debütál. Ennek kapcsán nemrég két igencsak erős processzorról derültek ki a legfontosabb információk, melyek alapján az AMD-nek nagyon fel kell majd kötnie azt a bizonyos nadrágot, ha valóban versenyezni akarnak az Intel felsőkategóriás megoldásaival. Az Intel Core i7-5775C még a Broadwell családhoz tartozik, a 65W-os TDP mellé 3.3GHz-es alap és 3.7GHz-es Turbo órajelek tartoznak, míg a grafikus egység szerepét az Intel Iris Pro megoldása tölti be.
Az Intel Core i7-6700K már kicsit később érkező Skylake-S család tagja. A 95W-os TDP-hez ezúttal 4GHz-es alap és 4.2GHz-es Turbo órajelek tartoznak. Mindkét újdonság négymagos kialakítást kapott, az i7-5775C-t pedig már sikerült is 5GHz környékére felhúzni minden gond nélkül, így az is biztos, hogy mindkét modellben további potenciál rejtőzik.
kpal
10 éve, 8 hónapja és 1 heteTDP-jük nagyon jó a teljesítményhez mérve.
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 1 heteMind kettő nagyon tetszetős specifikációval van ellátva, de remélem az áruk se lesz olyan csillagászati. 🙂
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 1 heteJók ezek, csak kicsit át lettek verve azok, akik csak azért vettek H97/Z97 chipsetes alaplapot, mert az majd támogatni fogja a Broadwellt. Aztán alig lesz Broadwell asztali cpu.
bvektor
10 éve, 8 hónapja és 6 napjaLesz az szerintem, pár már be is lett jelentve, csak nem azokon van a fókusz. Bár úgy gondolom nem éri meg csak a processzort cserélni, ha már csere akkor DDR4 is, mivel egészen egy le az áruk (8GB DDR3 ~20k DDR4 ~28-30k) akkor meg úgyis új lap kell.
totyak
10 éve, 8 hónapja és 6 napja5Ghz-et kipréseltek belőle, az szép. Kétségtelen, hogy az Intel magasabb szinten áll processzorgyártásban, mint az AMD. Csak azok az árak…
nagato
10 éve, 8 hónapja és 6 napjaNa igen az intel nagyon jó, épp most akkarok gépet venni még nem sikerült komoly gépet össze rakni nem olcsó intel CPU I5 I7