Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony és a Panasonic a mai nap folyamán bejelentették jövőbeni terveiket a Blu-ray korongokkal kapcsolatban, újabb technológiák kidolgozása helyett ugyanis inkább ezt szeretnék fejleszteni a későbbiekben. Ennek köszönhetően megtudtuk, hogy a két cég szerint 2015-ben kerülhetnek fel a boltok polcaira az első olyan általuk kifejlesztett Blu-ray lemezek, amelyek már nem csak 50, hanem 300 GB adatot tudnak majd tárolni.
A forradalmasításra a Sony és a Panasonic szerint azért volt szükség, mert az érkező 4K-s felbontású, úgynevezett Ultra HD filmek helyigénye meghaladta a 100 GB-ot is, így ki kellett bővíteniük a Blu-ray lemezek kapacitását, ami vélhetően a játékiparra is komoly hatással lesz majd, hiszen mind a PlayStation 4, mind az Xbox One Blu-ray lemezeken érkező videojátékokat olvas.
yanez
12 éve, 12 hónapja és 18 órájaWOW! 300 giga 1 lemezen! Ha valaki ezt 10 évvel ezelőtt megjósolja, máglyán égettem volna el boszorkányságért. De úgy néz ki, semmi sem lehetetlen!
totyak
12 éve, 12 hónapja és 18 órájaAzért, ha 300Gb lesz egy játék, remélem nem lesz kötelező telepítés 😄
richie8
12 éve, 12 hónapja és 18 órájaNem semmi adatmennyiség egy korongon, már csak megfelelő író kéne hozzá hogy ne 2 napig tartson egy full lemezt megírni xD
wazko
12 éve, 12 hónapja és 18 órájaAz elég valószínűtlennek tűnik, de örvendetes, hgy gondolnak a jövőre, és nem pár év múlva lesz az, hogy HDD-n adjuk ki a 3A-s gamet, mert másra nem fér rá xD
totyak
12 éve, 12 hónapja és 18 órájaEz a fejlődést sajnos azt vetíti előre, hogy lassan PC-n is leáldoz a DVD-k kora és kénytelen lesz mindenki BD meghajtót beszerezni.
rdave
12 éve, 12 hónapja és 18 órájaMi az a DVD? 😄 Nekem nincs semmilyen meghajtóm bekötve, nem is tervezem. 😄
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 17 órájaOké ez szép és jó, de remélem a felülete GorillaGlass 3 lesz, mert ilyen adat sűrűségnél a karcolódás igen komoly tényező lehet.
lolz
12 éve, 12 hónapja és 12 órájaNa ez komoly😄
willthawheel
12 éve, 11 hónapja és 3 heteAz lesz, szerintem, nincs mese… 😄
tardief88
12 éve, 11 hónapja és 5 napjaÉn már nem is nagyon használok DVD-t. Sőt az olvasó be sincs kötve. Legutobb mikor használtam több hónapja akkor is windowst telepítettem.