Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Epic Games Store az új évben is folytatja jó szokását, ismét ingyen húzhatunk be játékokat az Epic virtuális boltjában, ezúttal két program, a Kerbal Space Program és a Shadow Tactics - Aiko's Choice lehet a miénk teljesen ingyenesen. Erősen kezdi a 2023-as évet az Epic virtuális boltja, januárban ugyanis kapásból két játékot is behúzhatunk teljesen ingyen. Az egyik ingyenes játék a Shadow Tactics - Aiko's Choice, ami a rendkívül népszerű lopakodós, taktikai programnak, a Shadow Tactics: Blades of the Shogun című kalandnak az önálló kiegészítője. A DLC-ben az alapjáték egyik főhőse, Aiko kapja majd a főszerepet, ezúttal orgyilkos hősnőnk múltjának a szellemeivel kell majd szembenéznie.
A másik játék a Kerbal Space Program, amely során az aranyos űrlények, a kerbálok űrprogramja felett vehetjük majd át az irányítást. Változatos alkatrészekből hegeszthetünk majd össze magunknak különféle űrhajókat, amivel a csillagokat célozzuk majd meg. Mindkét játék január 12. 17:00 óráig érhető el ingyen, a Shadow Tactics – Aiko’s Choice ide kattintva zsákolható be, a Kerbal Space Program pedig itt érhető el teljesen ingyen.
New year, new free games ????
Head to the Store to grab Kerbal Space Program and Shadow Tactics – Aiko’s Choice for FREE this week! https://t.co/HtftoaoJlW pic.twitter.com/z88jK3gfXv
? Epic Games Store ???? (@EpicGames) January 5, 2023
fighterlaci
3 éve, 1 hete és 2 napjaKerbal Space-t rühellem, de a Shadow Tactics nagyon jól jön! 🙂
patrik94
3 éve, 1 hete és 2 napjaShadow Tactics király. Régen megvolt de eladtam úgyhogy most jól jön. 🙂
vape
3 éve, 1 hete és 2 napjaIngyen még a Kerbal is jöhet. 😄