Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard hivatalosan is leleplezte a Diablo II Resurrected közelgő béta időszakát, amelyet két hétvégén keresztül fognak megtartani minden platformon, azaz PC-n, PS4-en, PS5-ön Xbox One-on, valamint Xbox Series S / X-en. Az első béta azoknak lesz csak elérhető, akik előrendelték a játékot, ők még augusztus 13-án beleugorhatnak a dologba. Ez egészen augusztus 17-éig fog tartani, valamint már a kezdés előtt két nappal elő lehet tölteni a játékot. Aztán jön a mindenki által elérhető nyílt béta, ami augusztus 23-án kezdődik.
A tartalom egyezni fog a két bétában – öt kasztot próbálhatunk ki, két kampányfejezetet játszhatunk végig, illetve már a multiplayer lehetőségeket is feloldják előttünk a próbakör alatt. Cross-progression funkció is lesz, Xboxon pedig szükség lesz az Xbox Live Gold előfizetésre.
patrik94
4 éve, 5 hónapja és 6 napja„Az első béta azoknak lesz csak elérhető, akik előrendelték a játékot”
Legyen még idejük visszamondani, ha szar. xD
muki
4 éve, 5 hónapja és 6 napjaNyílt bétába biztosan beugrok, vásárlás előtt.
vape
4 éve, 5 hónapja és 6 napjaNálam rohadt várós. 🙂
golem
4 éve, 5 hónapja és 6 napjaKíváncsi leszek rá.
petrovicsz
4 éve, 5 hónapja és 6 napjaKíváncsian várom mit alkottak!
ronalddo
4 éve, 5 hónapja és 6 napjaKirály lesz!
grifid
4 éve, 5 hónapja és 3 napjaKissé csalódott vagyok. (PS5)
A grafika tényleg nagyon szép lett, azonban a ráncfelvarrás szinte csak erre korlátozódott. A célzást és az irányítást igazán átrakhatták volna a 3.-ból.
A szép új optionsban pedig ott virít a 4k képen a választható 640×480 és a 800×600 ami eléggé gyászos vagy éppen irónikus, és azt jelzi hogy nosztalgiázzatok balf*szok!
A játék 100%-ban az eredeti.
A béta 19 órakor kezdődött és 20 órakor már megszakadt, 9-ig még elpróbálkoztam a játékba kerüléssel azután meguntam és töröltem az egészet. Nagyon ügyesen a saját balf*aszságukat azzal álcázzák, hogy biztos a felhasználó internet kapcsolata a fos, a hibaüzenet szerint.
Sebaj még van 39 napom eldönteni, hogy marad vagy visszamondom a pre-ordert.
fighterlaci
4 éve, 5 hónapja és 3 napjaHáz ez nem hangzik túl jól! 😮