Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Több forrás is határozottan megerősítette, hogy nagyjából 2019-ben már megjelenhetnek a boltok polcain az első DDR5-ös memóriaegységek, amelyek jelentős generációváltást hoznak magukkal a RAM-világban. Bár egyelőre még a DDR4-es memóriák sem túl elterjedtek mindenkinél, a szegmens azonban megállíthatatlanul halad előre a fejlődés útján, ami a DDR5-ös memóriák esetében is tetten érhető lesz, hiszen csaknem minden értékét duplázzák a készítők, így a frekvenciák általánosságban 4800 MHz-re emelkednek - a jelenleg általános 2400-ról -, átviteli rátáik pedig szintén legalább kétszereződnek 6,4 Gbps-ra és 51,2 GB/s-ra.
Bár árakról és egyebekről egyelőre még nem szóltak az iparági pletykák, ellenben a korábbi generációváltások sajátosságait figyelembe véve kijelenthetjük, hogy az első egy-két évben az átlagos felhasználók számára megfizethetetlen lesz a technológia, ellenben a DDR5 érkezésével drasztikusan csökkenhet majd a DDR4 memóriák ára.
golem
8 éve, 3 hónapja és 3 heteKomoly teljesítmény növekedést hoz. Kár hogy minden deszkát le kell hozzá cserélni majd.
vidoros
8 éve, 3 hónapja és 3 heteNekem még DDR3 van! 😄
warriorautobot
8 éve, 3 hónapja és 3 heteNekem még jó lesz pár évig a DDR4 is. 😄
totyak
8 éve, 3 hónapja és 3 heteMég DDR3-nál tartok. Most akkor vagy ugrok majd két lépcsőt, vagy veszek olcsóbb DDR4-et.