Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár korábban már bejelentettük, hogy érkezik egy új Pikmin játék Nintendo Wii-re, úgy érezzük, ez némi magyarázatra szorul, hiszen a tegnapi konferencia után dilemma ütötte fel a fejét. A Nintendo America egyik jeles fejese, Cammie Dunaway megerősítette, hogy az E3-on szóba hozott Pikmin nem egyenlő a Nintendo Game Cube-os, hamarosan újrakiadásra kerülő, Nintendo Wii verzióval. Termelésben van egy vadonatúj Pikmin epizód is, amely kimondottan a revolúcióra készül, tudtuk meg Cammie Dunaway-től.
Shigeru Miyamoto tehát nem az újrakiadott Pikmin-re célzott korábban, hanem valóban készül az újabb felvonás, mely mellett igen, érkezik a Game Cube-os verzió is, szintén Nintendo Wii-re. Sajnos részletekkel továbbra sem tudunk szolgálni a játékkal kapcsolatban, de amint kézre kerítünk valamit, mindenképpen leközöljük azt.
A Pikmin egy valós idejű stratégiai címként mutatkozott be, még a Game Cube fénykorában, majd kapott egy darab folytatást is, Shigeru Miyamoto remeke. Most pedig szám szerint a harmadik epizód készülget, amelyről gyakorlatilag egyetlen szót sem árult el a nagy N eddig a pillanatig. Várjuk a fejleményeket.
ryosan
17 éve, 3 hónapja és 2 heteVégre talán megérdemelt sorsára jut ezen játék,hisz a Gamecube egyik legjobb darabja volt.
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 2 heteIgen-igen, ezzel Miyamoto beletrafált. 🙂 Ráadásul jó hír, hogy mindkét Game Cube-os epizód újrakiadást kap és e mellé jön a harmadik rész. 🙂 Veszünk Wii-t, Ryo san? 🙂
ryosan
17 éve, 3 hónapja és 2 heteAz már az utólsó,de ha igen a régi Gamecubos címek fognak meggyőzni,és nem a shittvonulat😉
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 2 heteKicsit nonszensz szagú, amiről beszélgetünk itt, de komolyan elgondolkodtató. Ez a Sin & Punishment 2 engem például durván meggyőzött. Nem voltam nagy Pikmin fan, de nem kizárt, hogy leszek. 🙂 Szólj ha vettél, mert akkor követlek. 😄
ryosan
17 éve, 3 hónapja és 2 heteOké de ne számíts gyors vételre…😛
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 2 heteEzt valahogy éreztem. 😄 Nem baj, én kivárom, hogy megtörj. 😄 Én szó nélkül követem a példát. 🙂 Ha Te Wii-t veszel Barátom, akkor ott lehet valami. 🙂 Figyellek! 😄