Az információ egy, a fejlesztőkhöz közeli forrásból származik, tehát akár megbízhatónak is nevezhető. A csapat eddigi legismertebb munkája a The Bigs volt, most pedig az MLB Front Office Manager munkálataival foglalatoskodnak éppen, ha a szóbeszéd igaznak bizonyul, a Dead Rising 2 mellett.
A kanadai stúdió tagjai minden bizonnyal értesültek a korábbi pletykákról, melyek szerint jön a folytatás és bár nehéz magukban hordozni a nagy titkot, nem tudnak már várni, hogy bemutassák a játékot. A Blue Castle Games egy kifejezetten multiplatform fejlesztésekre berendezkedett stúdió, így van remény, hogy a Dead Rising második felvonása PlayStation 3-on is napvilágot lásson. Az első, sajnálatos módon nem érkezett meg a Sony zászlóshajójára.
A Nintendo Wii tulajdonosok viszont megkapják az első rész átiratát, Chop Till You Drop alcímmel, amely konverzió a Resident Evil 4 Wii grafikus motorjára építkezik. Hivatalos bejelentés nem történt a Dead Rising 2-t illetően, egy fülesünk volt, ez minden ami mostanáig kiszivárgott. A Capcom európai divíziója nem kivánta kommentálni a történteket. Rajta maradunk az ügyön, hogy elcsíphessük az esetleges fejleményeket. Maradjatok velünk.