A készülő szoftverről egyelőre sajnos nem sok mindent lehetett megtudni, mivel az illetékesek elmondása szerint a munkálatok még kezdeti stádiumban vannak. A fejlesztés elsődleges célja, hogy a Gecko alapokra építkező böngésző maximálisan beépülhessen a Metro környezetbe, aminek köszönhetően a szoftver, akárcsak a többi Windows 8 alkalmazás, teljes képernyős módban fog futni. A készülő Firefox vezérlésében természetesen az érintés alapú vezérlésre helyeződik a hangsúly, és emellett a tervek szerint az alkalmazás az operációs rendszer több szolgáltatásába is integrálódik.
A tervek szerint a böngésző első működőképes változata már 2012 második negyedében elkészül, amit az alfa, majd azt követően a béta kiadás fog követni az év második felében.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteNem hogy a fagyásokat meg a memóriakezelési problémákat oldanák meg előbb…😖
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteMekkora baromság lesz ez is így