Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Interplay csapata megerősítette, hogy nem kisebb dologra készülnek a háttérben, mint a legendás Clayfighter feltámasztására, amiről egyelőre még nem derült ki egyértelműen, hogy egy az eredetihez teljesen hű remake, vagy csak egy a koncepcióhoz ragaszkodó feldolgozás lesz-e. Ami biztos, hogy az Interplay tervei szerint több mint 20 karakter kap majd helyet az új Clayfighterben, köztük Bad Mr. Frosty, Blue Suede Goo, Earthworm Jim, Hoppy, Boogerman és Tiny, méghozzá ismerős helyszínek, ámde bizonyos mértékig megújult játékmenet társaságában, amelyben egészen új mozdulatok is elérhetővé válnak az egyes karakterekhez.
A játék egykori hangok és hanghatások remaszterizált változatát tartalmazza majd, de a küllem tekintetében is ragaszkodik az eredetihez. Megjelenése valamikor jövőre várható PC-re, Mac-re és Linux-ra, méghozzá egy rejtélyes új csapat, a Drip Drop Games fejlesztésében, akik természetesen szorosan együttműködnek majd az Interplay vezetőivel, akik még nem adtak végleges címet játékuknak.
Aki esetleg nem tudná, az eredeti Clayfighter még 1993-ban, tehát több mint 20 évvel ezelőtt jelent meg az akkori SNES konzolokra, és bár nem ért el akkora népszerűséget, mint más bunyós játékok, emlékezetessége miatt igenis megérett a feldolgozásra.
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 2 heteValahogy nem izgatott fel
totyak
10 éve, 10 hónapja és 2 hete1993-ban én még nem nagyon játszottam videojátékokat, de későbbről sem rémlik ez a cím, pedig egy ideje már játszogatok. Akkora durranás valószínűleg nem lehetett a maga idejében sem.
eltohn
10 éve, 10 hónapja és 2 heteNa hát erre én kíváncsi vagyok nagyon! 😄 Biztos jó játék lesz!