Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Patrick Liu, a nagystílű DICE producere egy a Spong-nak adott interjújában azt mondta, "az emberek készen állnak arra, hogy belevessék magukat a Mirror's Edge-be", ami egyértelműen utal a fejlesztőcsapat szándékaira. Szó mi szó, a Nagyérdemű valóban örömmel venné, ha a gyakorlatba is átültetnék a 2008-as alkotás folytatásának gondolatát.
„Tudjuk, hogy hatalmas rajongótábor kíséri a címet szekta módjára. És tisztában vagyunk azzal, milyen erővel bírtunk, illetve hogy milyen gyengéi voltak annak a játéknak”
„Amennyiben egy új játékon törnénk a fejünket, pontosan tudnánk, mit kéne fejlesztenünk és miként lennénk képesek a közönség szélesebb köreit is elérni. Tehát határozottan úgy gondolom, ebben van üzlet.”
Aki odafigyelt, számos elhintett utalásnak lehetett fültanúja a DICE részéről, és számára immáron kétségtelen, hogy a srácok egy új Mirror’s Edge-et szeretnének a világra hozni. Valójában már ki is mondták azt, amit hallani akartunk: „Van benne üzlet”.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteMi is készen állunk. Hát akkor?🙂
marco
14 éve, 3 hónapja és 1 heteÁllj-állj! Én nem állok rá készen, még az elsővel sem játszottam!🙂
shade
14 éve, 3 hónapja és 1 heteNem is neked való. 😄
shade
14 éve, 3 hónapja és 1 heteMindenesetre én qrvára várom, én nagyon bírtam az elsőt, mert szeretek ugrabugrálni és rohangálni ész nélkül és ha a hibáit kijavítják csinálnak egy freerunning szimulátort szabályosan. Várjuk!
marco
14 éve, 3 hónapja és 1 heteKöszi.😄
shade
14 éve, 3 hónapja és 1 heteCsak az idegrendszered akarom kímélni. A játékhoz ajánlottak valami erős nyugtatót is. 😄
marco
14 éve, 3 hónapja és 1 heteMegható, hogy kímélni szeretnél! 😄
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 1 heteAz en nevemben ne nyilatkozz Liu! En se allok ra keszen! Konzultalok elobb a pszichiateremmel. El szivok egy joint-ot! Utana johet az ugra bugra, a haz tetokon. Az elso resz, hidegen hagyott. Meg is faztam miatta.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteAz első résszel nekem semmi bajom sem bolt, a sztori is tűrhető volt. Csak hát sokkal többet lehetett volna kihozni belőle.
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 hete2. rész?Az 1. is fájt!