Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Harmonix-ról nemrég adtunk hírt, hiszen feltételezhetően új Rock Band játékon dolgoznak, ám mellette azért ne feledjük, hogy idén fogják kiadni a 2003-as sikerjátékuk, az Amplitude felújított változatát. A csapatnak még tavaly májusban sikerült Kickstarter-en összegyűjtenie a szükséges pénzt a játékra és akkor azt ígérték, hogy idén márciusban már megjelenhet az Amplitude HD.
Sajnos nem minden alakult úgy ahogy várták, így bejelentették, hogy a játék megjelenése nyáron lesz esedékes.
A csúsztatás oka, hogy még nincs tapasztalatuk a PlayStation 4-re való fejlesztésben és az eredeti játékhoz képest sok újdonságot készítenek a játékosok számára.
Azért nem maradunk ízelítő nélkül, ugyanis a bejelentésben hozzátették, hogy a március 6 és 8 között, Boston-ban zajló PAX East-en kinn lesznek és kipróbálható lesz majd a többjátékos mód.
kpal
10 éve, 12 hónapja és 4 napjaRácfelvarrás + pár extra .
wegh
10 éve, 12 hónapja és 4 napjaA felújított játékok idejében vagyunk úgy tűnik. Ez addig nem is baj, míg az ésszerűség határain belül teszik ezt. Ez mindenképpen jónak tűnik, sőt nekem tetszik, hogy kimondják az igazat, hogy nincs tapasztalatuk a portolásban.
totyak
10 éve, 12 hónapja és 3 napjaNem tudom mennyire volt népszerű ez a játék az előző konzolokon, de én valahogy nem látok potenciált a felújításban. Aztán lehet óriásit tévedek és viszik majd, mint a cukrot.