Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Cuphead-rajongók egyszerre kapták fel a fejüket a The Delicious Last Course DLC bejelentése kapcsán, amit még a tavalyi E3-on prezentáltak, és bár úgy tűnt, hogy idén megjelenhet, végül 2020-ra csúsztatták a kiegészítést. Indokként azt fogalmazta meg a csapat, hogy mindent megtesznek, hogy maximális minőséget hozzanak ki a DLC-ből, valamint igyekeznek a lehető legegészségesebb módon kezelni a fejlesztőik munkarendjét, ergo nem túlhajtani őket, ugyanis szeretnék, ha az alkalmazottaik boldogan tudnának dolgozni a játékon, mintsem rájuk erőltessék a plusz túlórákat.
Ennek az ára viszont a premier elhalasztása, viszont Chad Moldenhauer társdirektor bízik benne, hogy ez lesz a legmegfelelőbb döntés mind a fejlesztők, mind a játékosok számára. A kérdéses DLC egyébként vadonatúj kalandokat, és egy korábban még nem látott karaktert, Ms. Chalice-t fogja szállítani.
mordorer
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaNa ilyet is ritkán olvasni! 😮 Általában az ellenkezője jellemző. 😄
direktor
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaNa az komoly. 🙂
tommy
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaSzegénykéim… Próbálnának ki egy háromműszakos gyárat. xD
warriorautobot
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaŐk csinálják jól!
Szerintem!