Keményen dolgozik legújabb projektjén a Guerrilla Games

2010. augusztus 02.
1.6461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Guerrilla Games fejlesztőcsapat nevét eddig minden kétséget kizáróan a Killzone-sorozattal hozhattuk párhuzamba, nyilván nem véletlenül, hiszen ők a felelősek azért, hogy a PlayStation-masinák tulajdonosainak egy ilyen brutális FPS-sorozatot sikerült adományozniuk.
 

A srácok elméletileg jelenleg is a széria harmadik epizódján dolgoznak a háttérben, ami jövő februárban kerülhet a boltok polcaira, de a csapat egyik fejese szerint még egy címen munkálkodnak a háttérben, méghozzá feszített munkatempóban.

Herman Hulst, a Guerrilla ügyvezető igazgatója egy holland magazinnak, a Controllnak adott interjúban erősítette meg, hogy egy vadonatúj IP-t fejlesztenek keményen a csapat falai között, tehát nem egy újabb Killzone-ról van szó, hanem valami egészen másról. A játék egyelőre nagyon kezdeti fázisban létezik, így maga Herman sem mert komolyabb információkkal szolgálni vele kapcsolatban, de reméljük, hogy a februárban esedékes Killzone 3 megjelenését követően már megejtik a hivatalos bejelentést is az illetékesek. Új franchise és Guerrilla Games? Srácok, érdemes lesz fél szemmel figyelgetni...
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaBotyi profiljatotyak profilja