Például itt az első. A sokak által várt LittleBigPlanet idén októberben érkezik, gondolom ez már nem nagyon fog változni a továbbiakban, hiszen maga Kazuo Hirai japánból repült az eseményre, hogy többek között ezt is bejelentse. A Media Molecule forradalmi játéka tehát, ha a mindenható is úgy akarja, akkor nem késlekedik tovább.
A LittleBigPlanet kizárólag PlayStation 3-on lesz elérhető és valódi közösség kovácsoló produktum válhat belőle. Megoszthatjuk az általunk kreált tartalmakat a többi PlayStation Network tagokkal is, remeknek ígérkezik. Nagyon várjuk, már csak októberig kell kibírnunk valahogy. A másik nagy kérdés a virtuális élet, a határtalan szabadság, szórakozás és kommunikáció világa a PlayStation Home volt.
A PlayStation Home szolgáltatás is zöld utat kap végre, idén év vége felé esedékes a megnyitása a publikum előtt, addig még hátra van egy sor tesztelés, de ha hihetünk Hirai-san szavainak, akkor ez is elstartoll még idén. Mindemellett szíves elnézésünket kérte, hogy ennyit várat minket, de addig nem hajlandó megnyitni a szolgáltatást, ameddig teljes mértékben nem lesz vele elégedett. Két bomba hír tehát már rögtön az elején. Maradjatok velünk.