Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az első trailer bemutatása után napvilágot láttak az első képek és hivatalos részletek is a Star Wars: Battlefrontról, így kiderült többek között, hogy a játékban az Endor, a Hoth, a Tatooine és a Sullust bolygókon is harcolhatunk majd, ám egyjátékos kampányt nem várhatunk tőle. A játékban a filmsorozat ikonikus figurái mind feltűnnek majd, így Darth Vader és Boba Fett bőrébe is belebújhatunk majd bizonyos feltételek mellett, a 40 főt is támogató multis összecsapások során pedig a franchise legtöbb sajátos harcosa és járműve megtalálható lesz az AT-AT-któl kezdve a TIE Fighterekig bezárólag.
A hírek szerint a Star Wars: Battlefront valóban november 17-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is, méghozzá osztott képernyős mód támogatásával. További jó hír (?), hogy a fejlesztők állítólagosan már most betervezték az első DLC-t, ami idén decemberben érkezik, és kapcsolódik majd az érkező mozifilmhez.
Ha mindez nem elég, a játék már most előrendelhető állapotban van az Originen, ahol 70 dollárért hozzáférhetünk a Digital Deluxe Edition-höz, középpontjában a játék mellett olyan extrákkal, mint az ion gránát, az ion torpedó, vagy a híres-neves DL44 blaster.
marco
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaKampány nélkül?😮😮😮😮 Miért? Ó istenem mondd miééééééért?🙁🙁🙁🙁🙁
vape
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaNa ezt én sem értem. Mennyire hülye szokás már. 🙁 Megint jön egy multis fos. 😖
supermanvsbatman
10 éve, 9 hónapja és 4 napjanem lesz kampány ugyan már
marco
10 éve, 9 hónapja és 4 napja„egyjátékos kampányt nem várhatunk tőle”
Coop kampány attól még lehet mondjuk…😄
c64fun
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaEz nagyon durván fest! 😮
mordorer
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaHú de várom! 🙂
ryuthestar
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaNe reménykedj! Túl szép volt, hogy igaz legyen… 🙁
Első benyomásra instant pre-order..viszont így most ezek után lehet meg se veszem.. Tartok tőle, hogy kevésbé lesz tartalmas játék és hamar ráunnak az emberek. Grafika szép meg minden, de manapság ez a divat, csak erre hajaznak, szóval várhat még..
De ha tömény és hosszú osztott képernyős kampánya lesz legalább 8-10 órás akkor áldom az eget, de hát EA…szép a grafika, vedd meg me kell a pénz! Sőt már most megveheted a dlc-t is hozzá, mert még több pénz kell!!!!444 :@
ronalddo
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaSajnos teljesen igazad van…🙁
god
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaWitcher 3 meg ez érdekel idén… kivéve ha kiadnak egy MAX PAYNE 4-et vagy RDR 2-t! 😛PPP
god
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaLesz csak küldetésekre szedve…
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaA gépek, tájak tökéletesen élethűek. A katona arca viszont árulkodó, hogy ez egy játék, egy igazán gyönyörű játék.
drift3r91
10 éve, 9 hónapja és 1 napjaEA játékok, mit jelent ez számomra. Steames CoD jaim sose laggoltak, bf3 szerverlaggos bf4 anno bétába szerverlaggos volt,most már lehet jó, plants vs zombies garden warfare szerverlaggos titanfall szerverlaggos. jó játékokat csinalnak de aki emlékszik egy 64 playeres bf3 meccsre metro-n az tudja miről beszélek. Játékok még elmennek de a multi egy rakás. PVZ-be is előjön a lagg megöljök egymást…vicc
Ezt is a lagg csszi majd el. Sz*rok a szervereik,ezt mindenkinek be kell látni.Titanfallhozingyenessétettték a DLC csomagot minenki kipróbálta, 280as pingem volt és éreztem is. Egy CoD ba van 30-as CS:Go-ba még kevesebb. i7-8GB-GTX 780 30megás net. Majd a rajtnál lehet sirni, hogy a játék jó csak el van rontva megint ami mindig. a MULTI!!!
drift3r91
10 éve, 9 hónapja és 1 napjaBocs az irasi hibakert.telorolvagyok 😄