A tegnap leközölt, páratlan értékelések láttán nyomban összefutott szánkban a nyál és az eddiginél is hevesebb pulzussal várjuk ugrásra készen a Final Fantasy XIII-2 hazai megjelenését. A Square Enix Ltd. pedig – tekintet nélkül sóvárgásunkra – ma ismét eszünkbe juttatta milyen közel, és mégis milyen távol vagyunk még az ominózus pillanattól.
Hanem ez nem minden: a Square Enix ugyanis bejelentette, hogy a játékhoz „széleskörű letölthető tartalmak” is érkeznek majd (mindkét platformra), melyekben egyebek közt lehetőségünk lesz Kolosszeum Harcokat vívni barátaink ellen, illetőleg pár napra rá (Xbox LIVE-on február 7-től, PSN-en pedig február 8-tól) megjelenik a „Lightning & Amodar” DLC, amelyben „lehetőség lesz a játék titkainak kifürkészésére is néhány központi karakter sztorifejezetén keresztül, mint például a Lightning története”.
A tenger túloldalán, Amerikában már a mai napon a polcokra pottyant a Square Enix gyöngyszeme, ám itthon ezzel szemben csak február 3-án jelenik meg PS3-ra és Xbox 360-ra egyaránt. Az amúgy is feszült hangulatot pedig az alant látható launch trailer igyekszik betetőzni – bizonyára több, mint kevesebb sikerrel.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSose értem ezeket a különböző időpontos megjelenéseket. Mindegy, úgyis csak hétvégén játszok vele mondjuk.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteHát am szerintem annyira nem szép😮
bettyone
13 éve, 11 hónapja és 3 hetesztem azt a furcsa futást leszámítva azért nem rossz 🙂
kekmedve
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAzért faján néz ki!🙂
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSzép. Pont.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNagyon várom! Előrendelőibe meglesz már csütörtök este! Le se fogok feküdni!🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNekem nem játssza le a videót🙁
kekmedve
13 éve, 11 hónapja és 3 hetePróbáltál másik böngészőt, minden ehhez szükséges le van töltve?🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteHát nem próbáltam még mást majd holnap telepítek. Köszönöm!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 heteHát ma meg megy, nem tudom mi volt a gond vele😮