A tenyérnyi méretű kamerát – amely 30 ezer fénykép tárolására, vagyis nagyjából két hét eseményeinek rögzítésére képes ? jelenleg amerikai és brit egyetemeken tesztelik – derült ki a BBC internetes kiadásában megjelent beszámolóból.

Számtalan, memóriaproblémákkal küszködő ember naplóírással idézi fel emlékeit – mondta Neil Hunt, az Alzheimer-szövetség tagja. A pillanatképek újranézésével pedig nem csak az eseményeket, hanem a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket is fel lehet idézni.

Az eszközt egy 63 éves hölgy segítségével tesztelték, aki egy korábbi agyi fertőzés következtében vesztette el memóriáját. A kísérleti idő alatt minden második nap közel 1 órát töltött két hét eseményeinek visszanézésével. A hölgy emlékeztető nélkül az öt nappal korábbi eseményeket rendre elfelejtette, miközben a vizsgálatok során a felidézett emlékek kilencven százalékára sikerült emlékeznie, olyanokra is, amelyek 14 nappal korábban történtek.

A kutatók most az egészséges, idős embereknél és az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél vizsgálják a speciális kamera hatását, amely a naplóhoz hasonló módon működik, viszont annál sokkal egyszerűbben használható.