Óriási, ehhez nem is férhet kétség, hiszen küldetéseinket végtelen számú taktikával, bármilyen járművel, és akármilyen úton-módon megoldhatjuk, utána pedig oda megyünk és azt teszünk, amit csak szeretnénk. Egyetlen szóval, óriási szabadságérzet uralkodik majd el rajtunk a játék betöltése után, sőt, mindezt most nem csak egy videó keretein belül nézhetjük meg, hanem hamarosan ki is próbálhatjuk, lévén a márciusban érkező alkotásnak egy demó verziója is érkezni fog hamarosan, mindezt pedig egyenesen az illetékesek osztották meg velünk, tehát nem hasra csapással született információ. Minderről bővebbet majd később tudhatunk meg, ám a friss videóra már egy percet sem kell várnunk, most következik: