Just Dance 2: Túl az öt millión

2011. január 12.
1.6791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár a UbiSoft brigádja a Far Cry 3-ról felmerült pletykákat nem kommentálta, mint az kiderült egy korábban íródott hírünkből, de azért néhány más sorozatról szóló jó híreket megosztott a nagyvilággal a mai napon, lévén a franciák hivatalosan is bejelentették, hogy a Just Dance 2 című táncolós alkotásuk nem kevesebb, mint öt millió példányban kelt el eddig világszerte, amely eredmény minden tekintetben nívósnak nevezhető, még az előd fényében is.

A játék mindezt alig három hónap alatt érte el, lévén mind Európában, mind Amerikában tavaly október közepén került a boltok polcaira, méghozzá kizárólag Nintendo Wii-re, ami azért meglepő, mert itt a vadnyugaton ritka eset, ha egy csak erre a platformra megjelenő alkotás milliós eladásokat képes produkálni.
 

A UbiSoft táncikálós játékának mégis összejött, így tehát amikor éppen az alsó szomszéd fejére szabjuk rá a plafont a Just Dance 2 közben, gondoljunk arra, hogy még legalább öt millió ember teszi ugyanezt.
6 hozzászólás

Aj Styles

15 éve, 8 hónapja és 7 napja

nem tom hogy ,de ha elérte akk elérteröhögő smiley

válasz erre

totyak

15 éve, 8 hónapja és 8 napja

Most mért mondjátok, hogy bukás lett volna? Wii-n mivel jobb ilyen játékot játszani, mint a másik kettőn?

válasz erre

Ryo san

15 éve, 8 hónapja és 8 napja

Szerintem is jobb így mindenkinek.kacsintó smiley

válasz erre

lacyboy

15 éve, 8 hónapja és 8 napja

Jobb igy h nem adták ki csak Wiire

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 8 napja

Ott ez bukott volna szvsz

válasz erre

totyak

15 éve, 8 hónapja és 8 napja

Mi lett volna, ha a másik két nagy konzolra is kiadják? Lehet, hogy durva rekord jött volna össze.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja