Jelenleg is szorgosan kalapálják a túlélő horror kiválóságot, melynek, mint utóbb kiderült, jövő március végéig kell elkészülnie. Az még háromnegyed év, kilenc hónap..., hetekben már nem számoltam, de komolyodjunk egy kicsit, rövid disztingváció, majd a tárgyra térés...
Jun Takeuchi nem vélekedett valami elismerően a PlayStation 3 első generációs kontrolleréről, a SIXAXIS-ról. Véleménye szerint nem eléggé érzékeny a belső szemszögű célzásoknál, ami egy kissé megnehezíti a munkájukat. A Resident Evil 4-hez hasonlóan ezúttal is lesz alkalmunk saját szemszögből célozni, majd tüzet nyitni, amihez az analóg karok nem eléggé pontosak, illetve érzékenyek. Ebben van némi igazság.
Magáról a gépezetről viszont nagyon kellemes véleménnyel vannak, kedvelik a szerkezetet és szeretnek vele dolgozni, mondta a producer kiválóság. A kezdetekben, mint minden fejlesztőnek, nekik is meggyűlt a bajuk vele, ám mostanra minden alkotáshoz szükséges ismeretet a magukévá tettek és a munka jól halad. "Olyan dolgokat tudunk rajta megvalósítani, melyekhez hasonlókat ezelőtt soha nem állt módunkban kivitelezni." A korábbi hardverekre célzott ezzel...
Hogy ezen megnyilvánulás mennyire volt protokoll, vagy őszinte, azt már a Kedves Olvasóra bízom, szerintünk nem lódított Takeuchi-san. A Resident Evil 5 tehát a jelen üzleti év végére kell, hogy elkészüljön, így március utolsó napja a terv szerinti végső határidő. Akkor viszont alaposan rá kell kapcsolniuk, hiszen most járnak a munkálatok 60%-ánál de már elég régóta mesterkednek rajta. Mindent bele, mi majd várunk addig, nem mintha bármi mást is tehetnénk. Ez nagyot fog szólni, nem kétséges.
Ha lemaradtál a tegnapi orgiáról, akkor klikk I D E hamar.