Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Frontier Developments bejelentette, hogy már nem kell sokáig várnunk arra, hogy saját őslényparkot építsünk magunknak, terveik szerint ugyanis már júniusban megjelenik a kifejezetten erre koncentráló Jurassic World Evolution. Hogy egészen pontosak legyünk, a játék június 12-én jelenhet majd meg digitális formában PC-re, PS4-re és Xbox One-ra egyaránt, de lesznek dobozos verziók is július 3-án, noha ebben a változatban csak konzolokra kapjuk majd meg a terméket.
A készítők a jó hír mellé egy friss trailerrel is szolgáltak, aminek részeként egyrészt egy halom friss látnivalót vehetünk szemügyre a dinoszauruszos kalandból, másrészt pedig az előrendelést vezették fel, lévén a digitális változatokra már lecsaphatunk ilyen formában, cserébe pedig a játék mellé egy helikopter és egy off-road járgány skinjét kaparinthatjuk meg.
hellblade
7 éve, 9 hónapja és 3 heteElső ránézésre több értelme van mint a „J.world” nevű moslék filmnek!Ez akár még jó is lehet! 🙂
petrovicsz
7 éve, 9 hónapja és 3 heteHát sokat nem tudtunk meg a gameplayből de eddig tetszik. 🙂
totyak
7 éve, 9 hónapja és 3 heteNem lesz ez rossz, de lássuk be, nagy ötlet nem kellett ehhez. Megnézték a filmeket, aztán egy az egyben lehetett is nyúlni belőlük mindent.
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 2 heteNem rossz, de örülnék ha lenne benne multi lehetőség. 🙂
Olyan formában mint a Simcity-ben.