Júniusban érkezik a legendás Xbox 360 kontroller modernizált változata

2023. március 20.
28.1421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb nagyszerű kezdeményezést jelentett be a Hyperkin vállalat, akik célzottan arra szakosodtak, hogy korábbi közkedvelt, de mára retrónak számtó kontrollereket vagy egyéb videojátékos kellékeket gondoljanak újra úgy, hogy azok kompatibilisek legyenek a modern hardverekkel.

Ezúttal pedig a méltán ismert és népszerű Xbox 360 kontrollert választották ki ebből a célból, így megszületett a Hyperkin Xenon, mely egy az egyben az említett masina vezérlőjére épül fel, azonban analóg technológiával, precíziós ravaszokkal, fejlesztett rezgőmotorral, USB-C csatlakozóval, valamint view és share gombokkal kiegészülve.

A Hyperkin Xenon fekete, piros, pink és fehér színekben egyaránt elérhető lesz, azonban egy kicsit még várni kell rá, hiszen konkrétan június 6-tól kerülhet majd fel a boltok polcaira, méghozzá 50 dolláros árcédulával.

3 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 1 hónapja és 10 napja

Fura hogy csinálnak új verziót belőle. mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

1 éve, 1 hónapja és 11 napja

Patrik94 írta:
A legjobb kontroller volt ever. Nagyon kézreállt, szerettem.
Detto, mai napig nem igazán van jobb. Bár PS párti vagyok inkább, de kontrollerben mindig az xboxos tetszett jobban. Mondjuk a One-é sem volt rosz.

válasz erre

Patrik94

1 éve, 1 hónapja és 11 napja

A legjobb kontroller volt ever. Nagyon kézreállt, szerettem.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja