Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismét csúszik, de immáron végre pontos megjelenési dátummal rendelkezik a Funcom által fejlesztett The Secret World MMO, amit az illetékesek a korábbi tervek szerint április magasságában kívántak a boltok polcaira küldeni, ám az Electronic Arts-szal közös együttműködés keretein belül úgy határoztak, hogy június közepe szerencsésebb választás lesz a horrorisztikus alkotás számára. A Funcom közleménye szerint ugyanis a játék hivatalos premieridőpontja június 19-re lett kitűzve, ami immáron reményeink szerint egy teljesen végleges dátum.
A műfajba valódi egyediségeket ígérő alkotást természetesen addig is lehet nyüstölni, az illetékesek ugyanis folyamatosan életben tartják a zárt béta lángját, amit természetesen nagyobb szabású nyílt tesztek is követnek majd az elkövetkezendő hónapokban.
A The Secret World bejelentésére egyébiránt még 2007-ben került sor, azóta különféle vélt vagy valós indokokra hivatkozva folyamatosan csúszik a kész változat megjelenése, de 2012. június 19-e már véglegesnek tűnik. Megjelenés – szintén az eredeti tervekkel ellentétben – kizárólag PC-re.
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 napjaHa horrorisztikus akkor rossz már nem lehet!